Szakjong Mipham Rinpocse 1962-ben született az indiai Bodhgayában. Indiában és Amerikában nőtt fel, és egyaránt ismeri a keleti és a nyugati kultúrát. Jelenleg ő a több, mint száz nyugati meditációs központot felölelő Shambala International vezetője. Szerte a világon tanít, nyugati és ázsiai hallgatóság előtt egyaránt. Kanadában, Európában és Indiában él. A vadzsrajána-buddhizmus vonalát képviseli, s világos, érthető nyelven közvetíti ezt a nyugatiak számára. Mipham Rinpoche a spirituális utat nem egy „magasabb szférába” való visszahúzódásként, hanem a hétköznapok és a spiritualitás összefonódásaként értelmezi. Az itt közölt interjú a Buddhismus aktuell 2007/4. számában jelent meg (36-39.o.).

 Szakjong Mipham Rinpocse annak a Chögyam Trungpa Rinpochének a fia, aki egyike volt az első nyugaton tanító tibeti mestereknek. Apja nyomdokaiba lépve ő lett a Shambala nemzetközi szervezetének vezetője. Házasságban él: Khandro Tseyang Palmo tibeti hercegnőt vette feleségül. Rinpocséval Michaela Doepke és Marietta Schürholz beszélgetett:

Az emberi kapcsolatok témája minden világi ember számára fontos, hiszen mindenki megelégedést és boldogságot vár tőlük. Legtöbben a hiányzó, ill. pontosan illeszkedő „másik felünk” után kutatunk, s úgy véljük, hogy amint azt megtaláltuk, minden jóra fordul majd, meggyógyulunk és kiteljesedünk. Milyen az egészséges hozzáállás egy kapcsolathoz?

Ha mindkét ember beteljesíti saját egyéni létének az értelmét, akkor megtalálták a kulcsot. Ha külön-külön is olyan életet élnek, aminek van jelentősége. Szükség van egyfajta hasonló szemléletre is. Nem hiszem, hogy a személyiségüknek mindenképpen illeszkednie kellene egymáshoz. Ám ha megvan bennük a hasonló hozzáállás az élethez, akkor képesek lesznek együtt kiállni a megpróbáltatásokat. Ha ez hiányzik, akkor hiába fordítunk rengeteg energiát a kapcsolatra, mégis nehezen fog menni a dolog.
Buddhista szempontból mindenkinek ki kell fejlesztenie magában az önfegyelmet és a tiszteletet. Mindkét félnek szüksége van ezekre az erényekre, hogy mindketten járhassák saját útjukat, s egymással is dolgozhassanak. Ha valamelyikükből vagy mindkettőjükből hiányzik ez a fegyelem és az egymás iránti tisztelet, sorra jönnek a problémák. Általában egy kapcsolat nem könnyű, hiszen családtagjaink és kedvesünk egyaránt lehetnek számunkra a leggyötrőbb fájdalom és a legnagyobb öröm forrásai. Ha egy kapcsolatban mindkét fél kiteljesedett életet él, akkor van esélye a kapcsolatnak arra, hogy beérjen és virágozzék.

A sikeres kapcsolat feltétele tehát, hogy a felek külön-külön is ismerjék az önmagában beteljesedett életet?

Bármilyen belső vagy külső kapcsolat csak akkor lehet boldog, ha kiteljesít bennünket, ha világos marad, hogy ez az élet nem vész kárba. Tegyük fel magunknak a kérdést: abba az irányba tart az életünk, amerre szeretnénk? Végső soron mindannyian olyasvalamit keresünk, aminek valódi értelme és jelentősége van. Egy kapcsolatban pedig mindez felfokozódik, mert érzelmileg jobban érintve vagyunk.
Igen, kérdésére válaszolva úgy gondolom, mindenkinek szüksége van egy saját, önmagában is jelentőségteljes útra. A barátság azt jelenti, hogy ezt az utat megosztjuk egymással.

Mindennapi kapcsolatainkban sokszor érezzük úgy, hogy több kedvességet és tiszteletet érdemelnénk. Ha pl. valaki nem érkezik pontosan, megbántódunk. Kezdeti örömünk haragba fordul. Ilyenkor pedig nagy szükség van a tudatosságra és az elhatározásra, hogy magunkban fejlesszük ki azt a szeretet, amit a másiktól várunk. De mit tegyünk akkor, ha a kezdeti nyitottság és gyengédség agresszióba csap át?

Úgy vélem, különbséget kell tennünk kétféle szeretet között: az egyik mélyebb, a másik inkább a felszínen mozog.
Hacsak nem vagyunk elsőrangú gyakorlók, tudatunk legtöbbször nagyon nyugtalan. A tudatnak ez a változékonysága azonban csak a felszín. Valami felidegesít bennünket, dühösek leszünk. Ez előfordul, de közben tudnunk kell, hogy amit ekkor tapasztalunk, nem azonos azzal, amit mélyebben érzünk. Alatta rejtőzik egy másik szeretet, ami olyan, mint a Golf-áramlat az óceánban. A változó időjárás erre nincs hatással. Csak azért, mert meditálunk, még nem biztos, hogy az idő mindig szép marad. Ezért fontosnak tartom, hogy a kapcsolatnak legyen egy mélyebb szintje. Amikor a másik nem jön el egy találkozóra, vagy társaságban nem vesz tudomást rólunk – tekintsük mindezt úgy, mint ami egyszerűen megtörténik. Talán azért történt így, mert a másik fáradt, nincs a legjobb hangulatban, vagy gondjai vannak. Szükség van a megértésre, ám azt kívánni a másiktól, hogy mindig maradéktalanul értsen meg bennünket, igen nagy elvárás volna, aminek csak egy rendkívül fejlett gyakorló képes megfelelni.
Ha mindketten felismerik, hogy a másik valószínűleg a legfontosabb személy az életükben, akkor meg kell adniuk egymásnak a kellő tiszteletet. Ezzel kapcsolatban azonban résen kell lennünk, mert egy bizonyos idő után a másik jelenlétét természetesnek vesszük. Fontos tehát az egyensúly és az éberség.

A romantikus szerelem eszménye, amelyben minden egy csapásra összeillik, gyakran feledteti velünk, hogy a kapcsolat valójában egy folyamat.

Igen, számomra, aki egyszerre képviselem a tibeti és a nyugati hagyományt, nagyon érdekes a szeretet és a szerelem különféle módjaival találkozni. Megfigyeltem, hogy Nyugaton az emberek néha szinte már túl intenzíven szeretnek, mintegy „túlszeretnek”, s szeretetükkel szinte megfojtják a másikat. Elvárják, hogy a másik mindig mindent mondjon el, s ha ez nem így történik, azt hiszik, veszélyben van a kapcsolat. Egy ilyen szintű odafordulást ugyanakkor nehéz hosszabb ideig fönntartani.
Úgy gondolom, a szerelmet olyan formába kell önteni, amelyben elegendő tér jut az egyes személyeknek is. S teret kell hagynunk a bölcsességnek is. Tisztában kell lennünk vele, hogy a másik is csak ember, akinek az életében éppúgy vannak könnyebb és nehezebb szakaszok.

Melyek a legkedvezőbb feltételek egy boldog kapcsolathoz?

Egyfajta közös szemlélet, és alapvető megértés. Továbbá tisztelet. Bátorságra is szükség van. S kommunikációra, ami nem mindig szavakban valósul meg. Nem kell mindent kimondani, s a nőknek nyilvánvalóan nagyobb szükségük van a beszédre, mint a férfiaknak. De időt kell szánnunk egymásra, amelyben kommunikálhatunk, mert különben eltávolodunk a másiktól, és megjelenik a félelem. S úgy gondolom, mindkét félnek szüksége van valamire, ami értelmet ad az életének.

Az Ön esetében fontos szempont volt, hogy olyan partnert találjon, aki szintén a buddhista hagyomány szerint gyakorol. Fontosnak tartja a közös gyakorlást?

Sokat segít, ha a felek szellemi gyakorlatokat végeznek. A meditáció által több teret nyernek. Ha mindketten gyakorolnak, akkor természetesen könnyebben szót értenek egymással. Ez olyan partnerekre is igaz, akik különböző vallásúak, amennyiben ez az ő döntésük.

Az Ön esküvője mintha a továbbvitt hagyomány és a mesebeli menyegző ötvözete lett volna.

A tibeti nyelvben ezt a karma és a szándékok összetalálkozásának nevezik. Rám is jókora nyomás nehezedett, mert tovább kell vinnem egy vonalat. Viszont az is világos volt számomra, hogy nem lehetek olyasvalakivel, akivel nincs belső kapcsolatom. Most boldog vagyok, hogy ilyen sokáig vártam, és szerintem a feleségem pontosan így érez. Emellett volt egy olyan érzésünk, hogy a hátterünk is jól illeszkedik egymáshoz. A találkozásunk tehát egyfajta karmikus helyzet volt. Ugyanakkor mégis két külön ember vagyunk, s ez minket is feladatok elé állít.

Talán Ön is ismer olyan könyveket, amelyek a nemek közötti különbségekről szólnak, mint pl. John Gray sikerkönyve, ”A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek”?

Nem, nem ismerem a könyvet, de tetszik az ötlet!

Hogyan vélekednek a tibeti hagyományban a nemek közötti különbségekről? Vannak eltérések a felépítésben és az energiarendszerben?

Végső értelemben nincsenek. Relatív szinten azonban nagyon sok különbség van. A tantrikus buddhizmusban a nő a bölcsesség, a férfi pedig az ügyes módszerek megtestesülése. Ha a képi ábrázolásokat nézzük, ezeket jeleníti meg a kétféle istenség. S mégis, a buddhista álláspont szerint mindkettő megvan minden teremtményben. Két istenség együttléte még nem feltétlenül jelenti azt, hogy férfiról és nőről van szó. A fizikai test azonban kijelöl bizonyos tendenciákat és irányokat. A dákinik például a tiszta kommunikáció és aktivitás megtestesülései, melyek megérzésekben és figyelmeztetésekben nyilvánulnak meg. A férfi energia inkább külső, a női inkább belső folyamatokhoz társul.

A buddhista utat hagyományosan a szerzetesi közösségekhez kötik, mivel a Buddha maga is cölibátusban élt. Milyen szerepet játszhat a szexualitás a spirituális úton? S mikor kerülje azt egy gyakorló?

Maga Buddha szerzetessé lett, de a világiak számára is adott tanításokat. A cölibátus számomra nem azt jelenti, hogy igent vagy nemet mondok-e a szexualitásra, hanem hogy leegyszerűsítem az életemet. Nem arról van szó, hogy valami jó vagy rossz. Ha valakinek olyan életútja van, melynek során megházasodik, szexuális életet él és gyerekeket nevel, ha pénzt kell keresnie és háztartást kell vezetnie, akkor ez igencsak különbözik a kolostori élettől, ahol az ember kizárólag saját belső útján dolgozik. Tehát az a kérdés, hogy mire koncentrálunk. Világi életet élve is elérhetjük ugyanazt, mint szerzetesként, de ez az út nagyobb kihívások elé állít bennünket. Az egyénnek mintegy nagyobb formátumra, jobb képességekre van szüksége hozzá.
A tantrikus buddhizmusban a test maga is szent, az emberi test pedig egyike a legszentebbeknek. Különböző csatornák vezetnek benne, és ezért a szexuális áramlások nagyon fontosak. Bizonyos meditációs technikák segítségével mély belátásokat nyerhetünk a valóságról. Arról van szó, hogy a vágyhoz kapcsolódó hatalmas energiát, amely a szexuális kapcsolatban válik hozzáférhetővé, fel lehet használni. Ez ugyanígy igaz a halál folyamataira és más nagyon intenzív folyamatokra is. A tantrikus buddhizmus szerint bizonyos technikákkal megérthetjük és megtisztíthatjuk a halált, az orgazmust és a születést, illetve megszabadulhatunk ezektől azáltal, hogy átlátjuk a természetüket. A szexualitás gyakorlása tehát magában hordja az egyik legmélyebb elemet, ám ugyanakkor nagyon könnyen félre is lehet érteni, ha egy szexuális kapcsolatot kizárólag az élvhajhászás vagy a ragaszkodás motivál. Erre a magas szintű gyakorlatra nem mindenki alkalmas.

Vannak olyan emberek, akiknek inkább a szerzetesi út való. A szerzetes is dolgozik férfi és női energiákkal, de csupán vizualizációs gyakorlatokon keresztül. Minden, amit teszünk, mindkét úton módszerré válhat ahhoz, hogy rajta keresztül megértsük saját Buddha-természetünket. Ez alól a szexualitás gyakorlása sem kivétel. Amikor egy szerzetes fogadalmat tesz a szexuális önmegtartóztatásra, akkor ez nem a szexualitás elutasításáról szól, hanem arról, hogy tudatosítja magában az abból keletkező karmát. A szexuális energia rendkívül erős vágyakkal és szélsőséges érzelmekkel tölti el az embert. Arról van szó, hogy tetteinkért vállalnunk kell a felelősséget. A buddhizmusban a tanítások értéke mindig a gyakorló lehetőségeitől függ.

Említette, hogy az Ön kapcsolata azért lehet boldog, mert benne a karma találkozik a belső irányultsággal. Van-e értelme társat keresni, vagy azt csak találni lehet?

A karmával az a helyzet, hogy hacsak az ember nem Buddha, sohasem tudhatja, mikor fog megtörténni. Véleményem szerint minden azon múlik, hiszünk-e a karmában vagy sem, illetve hogy értjük-e a karmát. A „törekvés”, a belső irányultság olyan képesség, melyet ki-ki fejleszthet magában. Ha nyitott a tudatunk, tisztábban látjuk, hogy mi az, amire az életünkben valóban szükségünk van. Ha saját magunk irányában gyakoroljuk ezt az érzékeny nyitottságot, akkor más emberekben is képesek leszünk fölismerni azt, amire szükségünk van. Sokak számára ez nem feltétlenül egy konkrét személyt jelent, hanem inkább egy általános embertípust, akivel szót tudunk érteni.
A fontos az a szándék, hogy ezt megtaláljuk magunkban. Bíznunk kell a tapasztalásainkban. Legyünk őszinték. Amit én teszek, azt a legtöbb ember nem feltétlenül szeretné követni. Ehhez bátorság és nyitottság kell.